2008. október 27., hétfő

Az internetezetés serkenti az idősek agyműködését


Egy vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy nagypapának és nagymamának jót tesz, ha szörföznek az interneten. A kísérlet során internetezők agyműködését vizsgálták, és meglepő eredményre jutottak, azok a középkorú és idősebb felnőttek, akik jól boldogulnak az internet használatával, jobb aktivitást mutatnak az agy döntéshozó és komplex érvelő területein, mint nem internetező társaik.

A kutatás során az is kiderült: az olvasás nem stimulálja olyan mértékben az agy bizonyos területeit, mint az internetezés.

A kutatók 55-78 éves egyéneken végezték vizsgálatukat. A 24 résztvevő egyik fele napi rendszerességgel használta az internetet, míg a másik csoport tagjai legfeljebb havonta interneteztek. A résztvevőknél nem állt fenn ismert neurológiai betegség, és hasonló volt az iskolázottsági szintjük is.

Az olvasás, illetve internetezés alatti agyi aktivitás vizsgálatára a résztvevőknél funkcionális MRI vizsgálatot végeztek, miközben interneten próbáltak megtalálni egy információt, vagy szöveget olvastak.

Az olvasás mindkét oldalon ugyanazokat az agyterületeket stimulálta, de a rendszeresen internetezőknél a keresés kétszer akkora agyterületi aktivációt eredményezett, mint nem internetező társaiknál. Ez különösen igaz volt az agy döntéshozásért, és komplex érvelésért felelős területeire.

„A vizsgálat eredményei bíztatóak, a fejlődő számítógépes technológiák kedvező pszichológiai hatással lehetnek az idősek életére” – fogalmaztak az amerikai szerzők. – „A legmeglepőbb eredmény az volt, hogy az internetezés olyan agyterületeket is aktivál, amelyek az olvasás során némák maradnak.”

A kutatócsoport szerint minél nagyobb tapasztalata volt az egyes résztvevőknek az internetezés terén, annál nagyobb területen aktiválta a böngészés az agyukat.

Az internetezés egyre jobban terjed minden korcsoportban, de jóval kevesebb idős használja a világhálót napi rendszerességgel, mint a fiatalabb korosztályok.

Ez valamennyire azzal is magyarázható, hogy az idősek nem szoktak hozzá ahhoz, hogy online jussanak hozzá információkhoz, de a szerzők szerint némi gyakorlás után „náluk is hasonló agyi aktiválódást lehet kimutatni”.


Oldalak: 1

Seprődi, B.

InforMed Hírek 6 InforMed

2008-10-26 18:12:18

American Journal of Geriatric Psychiatry.

Átvéve a InforMed Hírek rovatából http://www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/geriatrics/?article_hid=118420

Nincsenek megjegyzések: